Napfénynél sohase tisztítsunk ablakot, túlságosan gyorsan szárad, és csíkok keletkeznek az üvegfelületen.

Ha erős napfénynél dolgozunk – bárhogy igyekszünk is – mosás után homályos lesz az ablaküveg.

Sose használjunk szappant, mert rákötődik az üvegre.

Áttörléshez használjuk újságpapírt, jobb és olcsóbb, mint a törlőkendő.

Házilag elkészíthető hatásos ablaktisztító oldat: egy vödör meleg vízbe tegyünk fél csésze szalmiákszeszt, ugyanannyi ecetet és két kávéskanál keménytőt.

Gyorsan szeretnénk kész lenni az ablaktisztítással? Használjunk ecetbe mártott rongyot. Ez elsősorban belső üvegek tisztítására alkalmas.

A kifőzött tealevelet mielőtt kidobjuk, öntsük le forró lobogó vízzel, majd néhány perc után szűrjük le. Kitűnő ablaktisztítót kapunk, amitől nem csak az ablak, de a pohár, a tükör egyaránt csillogó lesz.

Ha nagyon piszkos az üveg, vágjunk ketté egy hámozott burgonyát, azzal dörzsöljük le a piszkot, utána öblítsük le és töröljük szárazra.

A korommal szennyezett ablaküveget először ecettel dörgöljük át, azután mossuk tiszta vízzel. Ha az öblítővízbe kevés spirituszt teszünk, hamarabb szárad, és tükörfényes lesz az üveg.

Ha szarvasbőrrel tisztítjuk az ablakot, utána a bőrt meleg sós vízen mossuk ki. Nem keményedik meg száradás után.

Fűtési idényben hamarabb piszkolódnak az ablakok. Fagyos időben vízzel nem moshatjuk le, mert ráfagy. Tegyünk langyos vízbe néhány kanál denaturált szeszt, nem fagy az üvegre, s fényesre törölhetjük.