Nem beteg vagy, hanem szomjas!

Jó,  ha tudod… Hogyan  száradunk ki?

A  mindennapos tevékenységei során egy átlagember kb. 3-4 liter (10-15 pohár) vizet veszít  vizelettel, széklettel, izzadással, lélegzéssel. Az elvesztett  mennyiséget vízzel, illetve folyadékkal és  étellel kell pótolni. 1-2 liter vizet  csak a lélegzés során veszítünk. A bőrlégzés a hő szabályozó  képességünk fenntartásának 90 %-áért felelős.

Mozgás, izzadás, láz, hasmenés, betegség jelentősen meg tudja növelni az elvesztett vízmennyiségét.  A meg növekedett  vízveszteség két legáltalánosabb oka az intenzív testmozgás, és az izzadás. Habár  mindannyian ki vagyunk téve a kiszáradás veszélyének, mégis a legsérülékenyebbek a csecsemők, a fiatal felnőttek és  a sportolók. Ők vagy nem képesek megfelelően kifejezni a szomjúság érzetüket, vagy nem  képesek észlelni és nem tudnak időben tenni valamit.

Honnan  tudom, hogy kiszáradtam?

Ha  szomjas vagy, akkor az azt jelenti, hogy a sejtjeid már kiszáradtak. A száraz  száj a kiszáradás legutolsó jele kellene, hogy  legyen.  Azért  történik, mert a szomjúságérzet addig nem fejlődik ki, amíg a testnedvek károsodása jóval a normális működéshez szükséges szint alá nem esik.

Vizsgáld  a vizeleted, hogy lásd  kiszáradtál-e vagy sem:

• A megfelelően hidratált test tiszta, színtelen vizeletet bocsát ki magából.

• Az enyhén kiszáradt testnek sárga színű vizelete van.

• A súlyosan kiszáradt testnek narancssárga vagy sötét színű vizelete van.

Az enyhe kiszáradás jelei: fáradtság, csökkent koordinációs képesség, száraz bőr, kevés vizelet, száraz nyálkahártya a szájban és orrban, ingadozó vérnyomás és gyenge ítélő képesség. A stressz, asztma, fejfájás, allergia, magas vérnyomás és még sok más súlyos betegség a krónikus kiszáradás eredménye.

Mennyi vizet kellene innunk?

Hogy    jobban   meghatározzuk   mennyi a napi vízszükségletünk, osszuk el a testsúlyunkat  kettővel. A kapott eredményt   kell   unciában meginnunk. Vagyis ahány   font a testsúlyunk, feleannyi  uncia vizet   kell   innunk.  (Magyarul  1 font=0,45 kg;   1   uncia=0,03 liter. Ha elvégzed a szükséges átváltásokat, akkor azt kapod,   hogy 10kg testsúlyonként 3,33  deciliter víz szükséges. Ha 100kg-ot mutat a  mérleg,   akkor 3,33 liter vizet igyál naponta, ha 70kg vagy, akkor 2,3 liter kell.). Azok,  akik  fizikailag aktív  életmódot  élnek vagy melegebb éghajlat  alatt vannak, valószínűleg több vizet kell  inniuk.

Mit  kellene innunk? Mit  nem szabad inni?

• Tiszta, természetes vizet ajánljuk.

• Kerüld a szénsavas vagy cukros  italokat.  A magas cukortartalma és mesterséges alkotórészei veszélyesek az egészségedre. A szóda kiszárít.

• Tea, kávé, üdítő vizet tartalmaz ugyan, de vízhajtó tartalma kiöblíti a testedből a vizet. Ne számítsd rájuk, ha a folyadékpótlást számolod!

• Teljesen rendben van, ha alkalmanként iszol, de ha rendszeressé teszed és nem iszol hozzá elég  tiszta vizet, akkor hosszú távon komolyan kockáztatod egészséged.

• A tiszta víz a legjobb választás. Ha az egészséges életmód mellett kötelezed el magad, tedd szokássá és elsődleges fontosságúvá a rendszeres vízivást. Érdemes minden reggel felkelést követően, még reggeli előtt meginni 2-3 pohár vizet, mely beindítja a bélműködést is.

Tudunk-e  túl sok vizet inni?

Intenzív testmozgás közben a vese  nem  tudja kiválasztani a felesleges vizet. A többlet víz a sejtekbe vándorol, többek között  az agy sejtjeibe is. A végeredmény végzetes lehet. Ezért a sportolóknak úgy kellene  meghatározniuk, hogy mennyi vizet  igyanak, hogy egy hosszú edzés előtt és után mázsára állnak; így  tudni fogják, hogy mennyit vesztettek, vagyis tudják azt is, hogy mennyi vizet  illetve sót kellene pótolniuk. Egy tanulmányban futókat teszteltek, és kiderült, hogy 13%-a túl sok vizet iszik, ami túl  alacsony nátrium szinthez vezetett. A túl alacsony nátrium szint nagyon beteggé tette ezeket az embereket, és  nagyon   közel   vitte  őket a halál  állapotához. Fontos ebből megtanulni,  hogy a vízbevitel legyen egyensúlyban a só bevitellel.

Honnan  tudom, hogy a csapvíz  biztonságos?

Majdnem  a legtöbb városi víz iható minőségű. Ha pontosan akarod tudni legjobb, ha elmész  a helyi vízműbe. A vízmű mindig ad  ki éves jelentést is. Ha nincs kedved  vagy időd személyesen bemenni, akkor kísérd  figyelemmel a weboldalaikon. Itt a link: www.vizmuvek.hu.

Mi  a helyzet a palackozott  vízzel?

A  palackozott víz legnagyobb előnye a kényelem. Hatalmas ipar épült ki körülötte. A legtöbb palackozott  víz egyszerű csapvíz átszűrve, a jobb  íz érdekében. Ettől ez nem rossz,  csak érdemes fontolóra venni a hozzáadott  árat és értéket.

A palackozott víz  biztonságos, és megfelel a szabványoknak. Egyelőre még nincs szigorúan szabályozva a palackozott víz  iparága, ezért lehet, hogy a palackozott víz sem mindig tiszta, hacsak nem valamilyen  jogvédett termékről van szó. Sok jogvédett, magas  minőségű palackozott víz van természeti erőforrásokból, mint valamilyen  forrás, gleccser, vagy ásványvíz. A magas minőségű ásványvíz kívánatos  lehet a speciális igényű emberek  számára, vagy azoknak, akik megengedhetik magunknak. Győződj meg róla,  hogy a víz nem válik az ivás korlátozó tényezőjévé. Ha a palackozott víz ára miatt  iszol kevesebb vizet, akkor egyszerűen csak  töltsd meg a palackot sima csapvízzel.

Mi  a helyzet a szűrőkkel  és a szűrt vízzel?

Mindig  bölcs dolog vízszűrőt  beszerezni,   ha nem vagy biztos a csapvized minőségében. Rengeteg    vízszűrő   berendezés   van    a   piacon nagyon különböző árakon. Hogy jó szűrőt vegyél érdemes tudnod, hogy valójában mit  csökkent, mit távolít el, és mennyibe kerül. Ideálisan olyan szűrőt akarsz, ami eltávolítja a kémiai anyagokat, növényvédőszereket, nehézfémeket, klórt, fluort,  baktériumokat és vírusokat? Hogyan válassz  jó szűrőt? Fontos, hogy jól utána járj. Kérdezgesd a helyieket, kutass online, ellenőrizd  a hatóságoknál. Légy körültekintő.

Tippek:

• Kezdd jól a reggeled: Reggel, mikor a legjobban tele vagy méreganyaggal és legjobban ki vagy száradva legyen az első dolgod, hogy egy nagy pohár vízért nyúlsz, még a kávé előtt. Ez a reggeli víz fogja igazán beindítani a véráramot.

• Igyál egy pohár vizet miután felkeltél és mielőtt lefekszel.

• Iktass be rendszeres vízivási szüneteket.

• Ne  számolj  arra,  hogy szódával pótolod a vízveszteséget.

• Igyál egy pohár vizet étkezés előtt és után. Ideálisan fél órával az étkezés előtt  és  fél órával az étkezés után. Ihatsz vizet étkezés közben is, és bármikor, mikor úgy érzed.

Nagyon  fontos, hogy legyen egyensúly a nátrium szint és a vízfogyasztás között. Tégy ¼ teáskanál sót  minden 4.-5. pohár  vízbe.  Használj tengeri sót. Minden étkezés előtt és után innod kellene vizet, így segíted az emésztési folyamatot. A gyomornak vízre van szüksége, hogy szétválassza az ételt. A vízhiány nagyban nehezíti a tápanyagok  lebontását és energiává alakítását. A májnak szintén vízre van szüksége, hogy az elraktározott zsírt felhasználható energiává alakítsa. A máj határozza meg, hogy  merre menjenek a tápanyagok. Ha ki vagy száradva, akkor a veséid  háttérbe szorítják a májat, és lecsökkentik  a máj működését, vagyis az  elraktározott zsírt nem tudja elhasználni. Csökken a vérmennyiség és a lecsökkent vérmennyiség  nem képes a méreganyagokat eltávolítani  és sejteket megfelelő tápanyagokkal ellátni.

Mindig  legyen kézközelben a vized. Igyál palackozott  vizet, vagy csapvizet, vidd mindenhova magaddal, a kondiba, a kocsidba, a munkahelyedre. Az  első héten tedd szokássá a vízivást, majd fokozatosan növeld a mennyiségét a szükséges mértékig. Lényeg az,  hogy ne várj addig, amíg szomjas leszel. Folyamatosan igyál mozgás közben. Ne felejtkezz meg a só bevitel  egyensúlyáról sem.  Edzés alatt óránként igyál legalább 1 litert. Igyál többet, ha meleg van. Labdajátékoknál forróságban több mint 2 litert is veszíthetsz óránként. A víz és só egyensúly a  legbiztosabb  módja annak, hogy  egészséges maradj. Edzés alatt minden 20  percben pótold a folyadékot.

Érdekességek: Az orvostudomány ma azzal foglalkozik, hogy eltakarja az emberi test kiszáradásának tüneteit, jeleit és  következményeit. Az emberi test tünetekkel  és jelekkel  világosan  jelzi, ha ki van száradva – más  szavakkal: az agy jelzi a kiszáradást, amikor fáradtnak érzed magad és nem végzel kielégítő munkát, vagy az első dolog, amit reggel teszel, hogy ki akarsz kelni az ágyból, de fáradt vagy és nem bírsz, ez a kiszáradás jele. És ott van még a düh, a hirtelen reakciók, a depresszió – ezek mind a kiszáradást jelzik, vagyis az agy kevés energiát kap, hogy megbirkózzon az információval és cselekvéssé alakítsa.

Azután a testnek van „aszály programja” is, melyeket úgy hívunk, hogy  allergia, magas vérnyomás, cukorbetegség, immunbetegségek.  Az „aszály program” annyit jelent, hogy be kell tömnöd a lyukat ott, ahol a test a vizet elveszíti. A víz a test legprecízebb alapanyaga, és amikor több  megy ki,  mint  jön  be,  akkor  a test ezt észreveszi.  Mivel a test egy intelligens alkotás bekapcsolja  az „aszály-programot” és allergia formájában jelzi a kiszáradást, ugyanis az a rendszer, amelyik a vízháztartás egyensúlyáért felel elnyomja az immunrendszert, ami a védekezésért  felel. Ez egy szimpla energia-hasznosítási  helyzet. Utána  kap az ember  asztmát.

Minden nap körülbelül egy liter vizet veszítünk  lélegzés útján. A légzés  tulajdonképp  nem más, mint a tüdőhólyagocskák mozgása,  melyek összehúzódásakor a levegő kilökődik.  Ebben a folyamatban víz is távozik a  szervezetből, melyet pótolni szükséges.Ha nem  pótoljuk, a test megfeszíti a hörgőket és betömi a lyukakat és mi ezt  a csökkentett   levegőáramlást, mely a  tüdő kiszáradása révén jön létre hívjuk asztmának. Ezek a szakzsargonok a kereskedelmi célú orvoslás legjobb eszközei. A betegközpontú rendszer kihasználja és  beépíti az emberi elmébe ezeket  a szavakat, mert az emberek nem értik,  hallják   ugyan, de nem tudják  semmihez se csatolni a szervezetükben. Illetve egy dologhoz mégis csatolják, a félelemhez. Ma több millió gyerek szenved asztmában és a számuk egyre növekszik. Az ok mindenhol ugyanaz: egyre több szódát isznak. A három-öt éves gyerekek az utóbbi 10 évben háromszor annyi szódát isznak, mint tíz évvel ezelőtt összesen. Ezek az emberek szép lassan kiszáradnak,  mert szódát isznak, ami nem  úgy működik mint a sima víz.

Adj ezeknek a gyerekeknek sima vizet és az asztma nagyon gyorsan eltűnik, lehet néhány órán belül, és a légzésük normalizálódik.  Az inhalátorra  nem  lesz többé szükségük. Az „aszály-program” másik nagy tünete a magas vérnyomás. Ha a testben nincs elég víz vagy  ha a test kezd kiszáradni, akkor a vízveszteség 66%-a a sejtek belsejéből jön ki, 26% a sejtek környezetéből és csak 8% az érrendszerből. De az érrendszer egy rugalmas rendszer, összeszűkül, lanyha lesz. A baj az, hogy mindez belül van, és nem látod mi történik  a testedben, hiába teszteled különféle  vérvizsgálati  módszerekkel, nem mutatja  ki. Ha az emberek  rendszeresen innának  vizet, és pótolnák a szükséges ásványi sókat a kapillárisokba, a magas vérnyomás teljesen megszűnne. Több millió ember él a Földön, aki nem  tudja, hogy a magas vérnyomás nem más,  mint a test „aszály-program”-ja, mikor is a test visszaáramoltatja a hiányzó  66%-ot  a  sejtekbe. Az orvosok arrogánsan vagy nem-törődve kezelik a magas vérnyomást  és különféle gyógyszereket, vízhajtókat írnak  fel.

Amikor  a szövetek kiszáradnak, szerkezetük megváltozik. A szilva formából aszalt szilva lesz, és az aszalt szilva nem úgy  működik, mint a szilva. Így keletkeznek  a tünetek. A tünetek jelzik, hogy adjuk  meg a testnek azt, ami neki kell. A víz rengeteg egyéb tápanyagot is szállít a sejtekbe. Ha kiszáradtunk, ezek az anyagok sem  továbbítódnak. Vagyis nem lenne másra szükségünk, mint a megfelelő víz-, tápanyag-utánpótlásra, és a testünk helyre tudná állítani önmagát.

Végeztek  egy kísérletet: a tudósok megkértek  idősebb és fiatalabb embereket, hogy ne igyanak 24 órán keresztül. Huszonnégy óra elteltével, mikor a víz újra elérhetővé vált  számukra az idősebb generáció nem vette  észre, hogy szomjas. Figyelted  mit írtam le? Huszonnégy óra elteltével az  idősebb generáció   nem vette észre,  hogy szomjas. Néhányuk  még  akkor  sem  nyúlt a vízhez, mikor mellettük  volt egy karnyújtásnyira. A fiatalabbak azonnal  pótolták a hiányzó mennyiséget. Ez az  igazi probléma. Ezért van annyi beteg az idősebbek között, mert teljesen kiszáradnak  és nem veszik észre.

A kiszáradásnak vannak  egyéb feltűnő jelei is. A bőr. Ha a bőr szép, laza és sima, akkor elegendő vízmennyiség van a testben. Ha ráncos és gyűrt, akkor az a kiszáradás  jele. A szarkalábak a kiszáradás tünetei  és sima vízzel, megfelelő tápanyag-utánpótlással  megszüntethető.  Beszéljünk a koleszterinről is. A koleszterin az emberi  test túlélésének egyik legfontosabb eleme.  Amikor a test elkezd több  koleszterint   termelni, megvan rá az oka. És természetes nem az az oka,  hogy gátolja a szív artériáit, mert  amikor a test vérkoleszterin szintjét mérjük, akkor a vénákból vesszük a vért. Sehol az orvosi történelemben egy árva eset sincs feljegyezve, hogy a koleszterin valaha is blokkolta volna a vénákat.

Nem  a koleszterin veszélyes, hanem a gyógyszeripar, aki az emberek fejébe tömi a  problémát a koleszterin veszélyes és csökkentsd,  mert különben az artériákban blokkok képződnek, ami teljességgel  képtelenség. A koleszterin valójában védi az emberi életet, mert a koleszterin egy kötszerféle, egy vízálló pólya, amit a test alkotott meg. Amikor a vér sűrűbbé és savasabbá válik, és az összehúzódott artériákon és kapillárisokon keresztül átfolyik, kiszáradáskor sérülések és könnyek képződnek az érrendszerben, természetesen  először a szív kapillárisaiban. Na  most, ha a koleszterin nem lenne ott  és nem szárítaná fel a könnyeket  és nem ragasztaná be a sérüléseket, a vér átfolyna az érfalon és az  ember ott azonnal holtan esne össze. A koleszterin valójában egy átmeneti   életmentő, és időt ad a testnek, hogy felépüljön a problémából. Soha nem értettük  meg ezt. Az orvosok úgy gondolják, ha valami  felmegy, akkor  csökkenteni kell, ha  lemegy, akkor meg emelni. Miért  nem kérdezzük, hogy miért megy le vagy fel?

Hatalmas  iparág épült a koleszterin csökkentésére. A test hirtelen elsősegélyként gyárt több koleszterint. Soha nem szabadna beleavatkozni úgy a test működésébe, hogy ne tudjuk miért változott meg. Érdemes megtanulnunk és megfelelően kezelnünk a jeleket és tüneteket. Kár olyan betegségre gyógyszereket szednünk és végül belehalnunk, amelyek könnyűszerrel megelőzhetőek és visszafordíthatóak lennének.